Home Flower Fest

 

Augusztus 19. A kaland elkezdődött

A munkahét utolsó napján bátran ugrottunk bele az élvezetek közepébe! Az est eleji kedvezményes belépő már kapunyitáskor sokakat a Home-ba csábított, ez azonban egy pillanatig sem okozott fennakadásokat a bejutásnál. Így rövidke sorban állás után bele is vetettük magunkat a rendhagyó csütörtök éjszakába. Annak ellenére, hogy jól tudtuk, még két őrületes nap áll előttünk, eszünk ágában sem volt spórolni az energiánkkal. Egy szó mint száz: ismét beigazolódott, hogy a Home közönsége nem egy ímmel-ámmal bulizó, fásult társaság, hanem Debrecen hamisítatlan partinépe!

 

Augusztus 20. Egy megbízható folytatás

Az augusztus 20-i tűzijáték mára egyben a buli rajtpisztolyává is vált. Az utolsó fények kiégése után irány a péntek éjszaka! A maratoni Flower Fest partiélmény a jól ismert, megbízható színvonalú 100 Pezsgő Éjszakájával folytatódott. Mivel ismét sikerült elég korán érkeznünk, a teraszon álomárakon alapoztuk meg az est hangulatát. Mint ahogyan a virágkocsik felvonulásának, úgy a Home péntekeknek is már-már hagyományuk van. Jól tudjuk, mire számíthatunk, és minden egyes alkalommal meg is kapjuk azt, amit elvárunk: a legjobb modern tánczenét, a gyönyörű táncoslányokat, az izgalmas erotikus élőképet a DJ-pult mellett és persze a 100 üveg pezsgő valamelyikét, ha elég elszántak vagyunk – és mi azok voltunk...

 

Augusztus 21. A méltó lezárás

Debrecenben igen ritkán nyílik lehetőségünk igényes progressive zene élvezetére. Ezt a hiányt igyekeznek pótolni a Home szervezői olyan partikkal, mint amilyen a Progressive Deluxe, a Cre8tion Records éjszakája, vagy a Flower Fest harmadik állomásaként megvalósult Strictly!, amelynek sikerére Slam Jr. tapasztalata és elhivatottsága volt a garancia. Zsazsa hihetetlen tehetséggel érzett rá a közönség hangulatára, így minden rezdülésünkre megvolt a tökéletes zenei válasza. Mi pedig nem tehettünk mást, szigorúan átadtuk magunkat a határtalan élménynek. A stílus elkötelezettjei legközelebb az október 2-i Progressive Deluxe-on hódolhatnak szenvedélyüknek.

 

A programok népszerűségét látva, biztosak vagyunk abban, hogy 2011 augusztusában folytatás következik. Mi száz százalék, hogy egy év múlva is a Home virágünnepét választjuk a Virágkarnevál méltó kiegészítéseként.