Az online marketing egyik fontos része az email marketing. Az email marketing során meghatározott időközönként emailt küldünk az erre a szolgáltatásra feliratkozó érdeklődőknek. Az emailek különböző stílusúak lehetnek, de, mint minden marketing eszköznek, ennek is megvannak az apró fortélyai, amiket betartva sokkal hatékonyabban tudjuk használni a kommunikációnak ezt a formáját. Az emailekben általában valamilyen újdonságról akarjuk értesíteni az olvasókat vagy egyszerűen csak a figyelmüket szeretnénk fenntartani irántunk. A hírlevél küldésnél kiemelt jelentősége van a tárgysornak. Az olvasók ugyanis ezt látják meg először és ez alapján döntik el, hogy megnyitják az emailünket vagy sem. A megfelelő szavak kiválasztása a tárgymezőbe kulcsfontosságú, ezért már létezik olyan program, ami segít megmutatni, hogy mely szavak szereplése növeli az email megnyitásának arányát, és melyeké csökkenti. Ennek tudatában könnyebben tudjuk vonzóvá tenni a hírlevelet.A vonzó szavak mellett az emojik is nagyban növelik a megnyitási arányt, így kis mennyiségben ezek használata is hasznos lehet. A megfelelő emojik használata egyébként nagyban függ a cég profiljától és az emaileket olvasó célközönségtől.