Akár azt is mondhatnánk és igaz is lenne az állítás, hogy nincs olyan perce a napnak, hogy valahol valaki ne lógjon éppen az Internet virtuális világában hazánkban. A korlátlan Internet elérést biztosító szolgáltatások korában tényleg egyre több napszak számít frekventált időszaknak. Ez részben könnyíti, de egyben nehezíti is a marketing szakemberek munkáját. Hiszen sok esetben a hazai Internet használati szokásokhoz igazították az egyes tartalmak megjelenését, és itt főleg a fizetett tartalmakra gondolunk, amiknél egyre több esetben időintervallumot is meg lehet már adni. A marketing szakemberek folyamatosan figyelik és monitorozzák, hogy a számukra fontos célközönség mely napszakban, mely órákban fogyaszt leggyakrabban tartalmakat. Ha kismamákat, vagy idősebbeket célzunk, akkor napközben a késő délelőtt, kora délután az ideális, ha a dolgozó korosztályba tartozik célközönségünk ,akkor inkább az esti, késő esti órák. Persze extrém esetekben akár egy hajnali időpont is eredményes lehet, ha a mi célközönségünk éjjeli baglyokból tevődik össze. A munkahelyek zöménél tiltott az Internetezés, de munkaidő alatt is sokan tartanak kávé vagy cigi szünetet és ebédszünet alatt is szinte mindenkinél előkerülnek a mobiltelefonok. És persze különbséget kell tenni a hét közbeni és a hétvégenti ,vagy ünnepnapokon történő net fogyasztási szokások között is.
