Környezettudatosság, mint marketingeszköz

A közvélemény és még a marketing szakma is megosztott abban a kérdésben, hogy mennyire jó egy terméket vagy egy egész céget környezetvédelmi szempontok alapján hirdetni. Nézzünk egy példát! Egy reklámügynökség Budapesten úgy dönt, hogy megújuló energiaforrásból dolgozó tárhely szolgáltatóval kezd együtt dolgozni. Ilyen szolgáltatók egyelőre főként külföldön vannak egyébként. Tehát a reklámügynökség Budapesten ezen a módon próbál környezettudatosabb és a fenntartható fejlődés mellett elkötelezettebb lenni. Majd az átállás után ezt el is mondja az ügyfeleinek és a közösségi média felületeken is megosztja. Ezzel lehet, hogy egyesekben azt a hatást váltja ki, hogy igen, ez a reklámügynökség Budapesten valóban lépéseket tett a változásért, míg mások újabb marketingfogásnak fogják tekinteni. Ebben az esetben, mivel tényleg jelentős lépésről beszélünk, mindenképpen jó, ha megosztják a külvilággal ezt az információt és valóban segíthet a vállalat pozitív megerősítésében. Ha azonban egy másik reklámügynökség Budapesten a névjegykártyák nyomtatását újrahasznosított papírra kéri sima helyett, majd szintén elkezdi magát környezettudatos ügynökségnek hívni, az már más egy kicsit. Nagyon fontos, hogy ha egy cég tudatos cégként hirdeti magát, akkor mindenképpen legyen mögötte valódi tartalom, ne csak egy címke, ami igazából semmilyen jelentős környezetvédelmi intézkedést nem tartalmaz.