Kiskanál a konyhában: ami egy év alatt megváltozott nálunk otthon

Kóstolgatós anya voltam, ezt ma már nevetve mondom. A konyhánk akkoriban úgy nézett ki, mint egy kisebb üzemi étkezde: a tűzhelyen főzelék, a mosogatóban három lábas, a pulton nyitott kekszes doboz, az etetőszékben pedig a kisebbik fiam, aki kanalanként követelte a vacsorát. Minden falatot megfújtam, belekóstoltam, hogy nem túl forró-e, és ugyanazzal a kiskanállal adtam tovább neki. A nagyobbik közben a padlón legózott, a kutya a széklábnál várta, hátha leesik valami.

Ezek voltak a mi esténk. Fáradt, zajos, morzsás esték, amikor az ember nem gondolkodik, csak csinálja, ami bevált. Nem volt katonás rend vagy szigorú menetrend, kicsit káoszos voltam már akkor is. A konyhai fiókban egy halom egyforma kiskanál lakott, és fogalmam sem volt, melyik kié, olykor használat közben is összekeveredtek, amikor már a sokadikat vettem elő egy sűrű napon. Nem öblítettem el mindig tehát a nagy kapkodás közepette, és sokáig nem is gondoltam, hogy ezzel akkora baj lenne.

Egy tavaly őszi délutánon a szomszédasszonyom pont egy ilyen pillanatban nyitott be hozzánk egy tál szilvával.

Látta a kanalat, a kóstolást, és mosolyogva, de nagyon határozottan annyit mondott: „Ezt a menyem is így csinálta, amíg el nem olvasta a fogorvosbudapest.info egyik cikkét.” Aztán elmesélte, hogy a fogszuvasodás nem öröklődik, a hozzá szükséges baktériumokat viszont a gyerekek sokszor tőlünk, felnőttektől kapják el, például a lenyalogatott kiskanálon keresztül. Megköszöntem a szilvát, és kicsit sértődötten mosogattam tovább.

Este aztán a nagyobbik fiam fürdés után a tükör előtt megkérdezte: „Anya, mi az a szuvas fog?” Nem tudtam rendesen válaszolni, úgyhogy amikor elaludtak, megkerestem a cikket.

Visszanézve ott kezdődött minden. A cikk szerint a szuvasodásért egy baktériumcsoport, a Streptococcus mutans felelős, amely születésünk után telepszik meg a szájban, sok más mikrobával együtt. Ezek önmagukban még nem okoznak bajt, ahhoz kedvező környezet kell nekik, és ez a lepedék, amit a hiányos fogmosás a fogakon hagy. A bomló ételmaradék savas környezetet teremt, a baktériumok termékei pedig megtámadják a zománcot. A szerző azt írta, kicsit sarkítva, hogy a fogszuvasodás fertőző betegség, de hozzátette, hogy azért ne fogjuk negyvenévesen az első csókra a lyukakat. Ezen hangosan felnevettem a sötét konyhában.

Ami igazán elgondolkodtatott, az egy félmondat volt a cikk közepén: ahogy a fogkefénket sem adjuk kölcsön senkinek, úgy más használati tárgyakkal se tegyünk így. Nálunk olykor még a pohár is közös volt, mert eszembe sem jutott, hogy ezzel bármit továbbadhatok. Rájöttem, hogy nálunk nem a fogmosással volt a gond, hanem azzal, amit előtte egész nap kézről kézre adtunk.

Egy év telt el azóta. Ma, ha valaki megkérdezi, mi az a szuvas fog , nem a lyukról kezdek beszélni, hanem a kiskanálról. Nálunk otthon azóta mindenkinek van külön kanala, színes nyelű, hogy a kicsi is tudja, melyik az övé. A fogselyem is bekerült a polcra, mert a cikk szerint a fogak közötti réseket a fogkefe egyszerűen nem éri el.

A gyerekekkel azóta rendszeresen járunk ellenőrzésre. A cikk írója randiknak hívja ezeket a látogatásokat, és ezt a szót a fiaim is átvették. Olvastam a rendelői fluoridos ecsetelésről és a barázdazárásról is, amit akkor szoktak javasolni, amikor megjelennek az első maradó őrlőfogak. Hogy a fiaimnak ez kell-e, azt nem a cikkből döntöttem el, hanem megkérdeztük a fogorvost. Azt sem gondolom, hogy a külön kanalak bármit garantálnak. Annyit tudok, hogy most már értem, mi történik a szájukban, és nem csak reménykedem.

A konyhánk ma is morzsás és zajos, a kutya ma is a széklábnál vár. A kiskanalas fiók viszont rendezettebb lett, és néha, ha a szomszédasszonyom átjön valami gyümölccsel, meglesi a színes kanalakat. A fogorvosbudapest.info cikkét nem ő írta, de nálunk otthon mégis az ő nevéhez kötjük azt az estét, amikor egy kiskanál miatt egy kicsit felnőttebb anya lettem.