Wellness, feltöltődés az Egri vár tövében

Egert nem kell senkinek sem bemutatni. Aki járt iskolába, biztosan forgatta az Egri Csillagok című regényt, amely Gárdonyi Géza keze munkáját dicsére. Az egyik legizgalmasabb magyar regényben központi szerepet tölt be az Egri vár, amelyet 1552-ben Dobó István, várkapitány vezérletével hősiesen védelmezett a vár népe.

szallas

Azóta sok víz lefolyt már a Dunán, és a hánytatott sorsú város az elmúlt évszázadokban ismét magára talált, valamint néhány évtizede a korábbi sorsát a maga javára fordította. Eger ugyanis néhány évtizede már a turizmusból, idegenforgalomból él, hiszen többek között történelmileg, kulturálisan, és gasztronómiailag is egyedülálló erények jellemzik.

 

Egerbe pihenni jár az ember

A myszallas.com munkatársai szerint, aki belecsöppen az egri wellness paradicsomba, az biztosan nem fog csalódni, sőt hazamenni sem szeretne majd igazán. Mert Eger nem csak gyönyörű, hanem feltöltődésre, pihenésre nem is nagyon találunk jobb helyet nála. Mert minden adott ahhoz, hogy néhány nap erejéig kiszakadjunk a napi rutinból, és a lelkünket, testünket kényeztessük.

 

Éjszakánként számos magas színvonalú wellness szálloda, apartman között válogathatunk, és napközben sem fogunk unatkozni. Az Egri vár már önmaga egy olyan program, amely több órán keresztül leköti a figyelmünket, de ennél sokkal többet nyújt nekünk a város. Az egri Török Fürdőt egyszerűen nem hagyhatjuk ki, ahogyan a Dobó István Vármúzeum, az Egri Bazilika, és természetesen a Gárdonyi Géza emlékmúzeum is megérdemli, hogy meglátogassák. A kiváló, világhíres borokról, borospincékről, a Szépasszony-völgyéről pedig még említést sem tettünk.

 

Szállások az Egri vár közelében

A városban bárhol találunk kiváló szálláshelyeket a Myszállás szerint, de a vár környékén érdemes hónapokkal előre lefoglalnunk őket. A választék igen széles, de az Egri vár környéke annyira frekventált helyen fekszik, hogy még így is sokszor vadászni kell a megfelelő szállást.

A Szent János Hotel kiváló választás lehet. A Dobó Tér szomszédságában fekvő hotelt számos kávézó, étterem, bár, üzlet veszi körül, és innen szinte minden elérhető egy hosszabb-rövidebb sétával.

 

Ugyancsak érdemes átnézni a négycsillagos Hotel Villa Völgy ajánlatát is, amely a Szépasszony-völgyében várja kedves vendégeit, akik néhány lépést megtéve máris több borospincébe botlanak bele.

 

A harmadik megfontolandó opció, a Hotel Eger és Park. Eger négycsillagos patinás szállodakomplexuma a történelmi és kulturális központban található, ráadásul Eger legnagyobb parkja, az Érsekkert, és a benne található a Török Fürdő is néhány százméternyi távolságra található.

 

Eger egy olyan kulturális, történelmi és gasztronómiai központ, amelyet mindenkinek egyszer az életében látnia kell. Ám mi azt javasoljuk, hogyha megtehetjük, akkor akár néhány évente látogassunk el újra Heves megyeszékhelyére, mert azaz élmény, amelyet itt kapunk, az páratlan, egyedi és összehasonlíthatatlan bármelyik másik magyarországi városéval.